Hungarianhub logo
VerifiedNon-profit Organizations· Founded 2017

Hungarianhub

Együtt. Tudunk. Működni A HungarianHub.com elsődleges célja, hogy minden információt egy helyre gyűjtsön, amely magyarokat érinti az Egyesült Államok területén. Segítséget szeretnénk kínálni az újonnan érkezőknek az eligazodásban, folyamatos tájékoztatást adni a már régóta az USA-ban élőknek, valamint támpontokat is kínálunk a látogatóknak. Fontos eleme az oldalnak, hogy a hivatalos szervekhez is és egyéb országos szervezeteknek az elérhetőségét is közzé tegyünk, segítsük ezen intézmények által kiadott közérdekű információk eljuttatásában is. Kiemelt figyelmet szentelünk a diaszpóra közösségi szervezeteknek, illetve természetesen a magyar vonatkozású vállalkozásoknak is piacteret kívánunk nyújtani. Egyszóval mindent egyben, ami a magyarokat érinti az USA-ban. Csatlakozol? A HungarianHub missziója, hogy Egyesült Államok területén megtalálható magyar diaszpóra szervezetek és közösségek számára egy központi, aktív, naprakész információs weboldal és informatikai rendszer működtetése, amely a lehető legszélesebb -magyar kötődésű- körökhöz eljutva, mindenki által közérthető és könnyen kezelhető ̋ platformként üzemeljen. A HungarianHub-nak két platformja van, az egyik maga a weboldal, amely összesített információkat tartalmaz. A másik platform egy applikációs zárt rendszer, amelyet a Blue Colibri biztosít a számunkra, amely a regisztrációt követően lehetőséget nyújt a szervezeteknek a belső és külső kommunikációra hírleveleken és üzeneteken keresztül, valamint alkalmas a közösségi fórumok létrehozására, hírlevelek kiküldésére, valamint egyéb aktivitást ösztönző eszközöket (pl. kvíz, felmérés, stb.) is tartalmaz.

7-day free trial · no credit card

HeadquartersPort Orange, United StatesEmployees3(1 to 10)Founded year2017Websitehungarianhub.comLinkedIn profileLinkedIn

Verified contacts

4

available on Kipplo

LinkedIn employees

3

1 to 10 range

Open roles

no listings

Distinct roles

4

indexed titles

Tech stack

0

tools in use

Monthly traffic

organic / mo

Sign up free to see all 4 verified contacts at Hungarianhub

Free for 7 days · 50 credits · no card · only pay for verified records.

Sign up free

Decision-makers and verified team members

4 contacts with verified email or phone · masked until revealed.

Sign up free →

Showing 1 of 4 verified contacts

Top roles at Hungarianhub

4 distinct titles indexed · top 4 shown.

  • 1chairman
  • 1operational manager
  • 1social marketing trainee
  • 1writer

Sign up to unlock all 4 contacts at Hungarianhub

Free for 7 days · 50 credits · no card · only pay for verified records.

Sign up free

Sign up to reveal 4 verified contacts at Hungarianhub

7-day trial · no credit card · cancel anytime · only pay for verified records.

Trusted by sales, marketing, and GTM engineering teams.

Hungarianhub | Kipplo Discover