Lioner logo
VerifiedStrategic Management Services· Founded 2020

Lioner

3 fiatal, akik ideje korán megtalálták azt az utat, amelyet szívesen járnak. Először középiskola 9. osztályában, 14-15 évesen találkoztunk egymással, amikoris osztálytársak lettünk. Szakunkból adódóan, amely informatika volt, könnyedén megtaláltuk a közös hangot már az elején. Meglepő módon mindhárman leginkább webfejlesztés irányába orientálódtunk, így közös projektek is születtek egészen hamar. Ezt követően több országos versenyen is részt vettünk közösen, ahol rendre mindig sikerült elérni legalább a dobogós helyezést. Középiskola után fogalmazódott meg bennünk az, hogy csinálni kellene valami nagyot, közösen. Ekkor született meg a lioneR ötlete, amely egy digitális ügynökség az átlag embereknek, illetve vállalkozásoknak, cégeknek. Megrendelés alapon készítünk el weboldalakat, webáruházakat, arculatokat, stb. Ezen felül több saját projekt is tervben, illetve készülőben van. Célunk az igényeik maximális kielégítése mellett az is, hogy folyamatosan fejlődhessünk minden téren.

7-day free trial · no credit card

HeadquartersKecskemet, HungaryEmployees6(1 to 10)Founded year2020Websitelioner.huLinkedIn profileLinkedIn

Verified contacts

1

available on Kipplo

LinkedIn employees

6

1 to 10 range

Open roles

no listings

Distinct roles

1

indexed titles

Tech stack

0

tools in use

Monthly traffic

organic / mo

Sign up free to see all 1 verified contacts at Lioner

Free for 7 days · 50 credits · no card · only pay for verified records.

Sign up free

Decision-makers and verified team members

1 contacts with verified email or phone · masked until revealed.

Sign up free →

No verified contacts on record for this company yet.

Top roles at Lioner

1 distinct titles indexed · top 1 shown.

  • 1resident disc jockey

Sign up to unlock all 1 contacts at Lioner

Free for 7 days · 50 credits · no card · only pay for verified records.

Sign up free

Sign up to reveal 1 verified contacts at Lioner

7-day trial · no credit card · cancel anytime · only pay for verified records.

Trusted by sales, marketing, and GTM engineering teams.

Lioner | Kipplo Discover